Nem volt könnyű

Nem volt könnyű boldogulni velem. Akaratos és keményfejű voltam. Szerettem a dolgok végére járni, s nem elégedtem meg azzal, hogy néhány szólamot el tudok darálni a kapitalista kizsákmányolók ellen. Láttam, hogy sokan a tagok közül úgy beszélnek a munkáskérdésről, mintha leckét mondanának föl. Bennem ezek a kérdések az önérzet és a végrehajtó akarat kérdéseivé lettek. Nem azért vitatkoztam, hogy másokat meggyőzzek, magamnak volt szükségem rá, hogy gondolataimat kimondjam, és így a füleimmel újra fölfogjam azokat. Nagyon sokat adtam arra, hogy amit kimondok, azt magam is értsem és higgyem. Éppen ezért sohasem szónokoltam, kérdeztem és kételkedtem, amit aztán igazságnak elfogadtam, az tisztán és keményen állt meg bennem.

(Kassák Lajos)

„Tipikus tanármagatartás (…), hogy mindenki más viselkedésében látja meg a hiányosságokat, de a saját magáét nem kérdőjelezi meg. Könnyen elhittem, hogy én vagyok az okos, ha naponta nyolc órát töltöttem olyan helyzetben, amikor tényleg én voltam.”

Égbenjáró Lukács és a fekete palota

forrás: http://www.filmtekercs.hu/raadas/egbenjaro-lukacs-es-a-fekete-palota

Réges régen, egy messzi-messzi birodalomban, volt egyszer egy árva parasztlegény. Égbenjárónak hívták már az apját is, ő mégis a száraz földet túrta naphosszat, s csak sóhajtozott keservében.

– Ne sóhajtozz – vigasztalta ángya és bácsikája –, egyszer elmehetsz majd apád nyomán, s bejárhatod a levegőeget. Hanem a föld szegény volt, és Lukács – mert így hívták a legényt – el nem tudott szabadulni, csak dolgozott nap nap után.

Lakott a közeli hegyekben egy jó varázsló, olyan vén, hogy az orra a térdét verte. Történt egyszer, hogy izenetet kapott messzi földről, fekete országból: a Setét Nagyúr foglyul ejtette a világszép Lilla hercegnőt. Hogyan is szabadíthanám ki, tanakodott magában: vén is vagyok, meg messze is vagyok, el nem jutok oda egymagam.

Kiszolgálás és kiszolgáltatottság

A kisgyerekek lassan, makacs erőfeszítéssel mindenféle nekik tetsző bonyolult műveletet elvégeznek, mint például az öltözést, vetkőzést, takarítást, mosakodást, terítést, evést stb. Mindebben rendkívül türelmesek, megbirkózva azokkal a nehézségekkel, amelyek fejlődésben levő organizmus mivoltukból adódnak. De mi, másrészről, úgy látjuk, hogy „kifárasztják magukat” vagy „időt pocsékolnak” valami olyan feladat elvégzése közben, amit mi egy pillanat alatt, erőfeszítés nélkül megcsinálnánk, és a gyerek helyére lépve elvégezzük azt magunk. Mindig azzal a hibás elképzeléssel, hogy a végcél az, hogy a tevékenységgel meglegyünk, felöltöztetjük és megmossuk a gyereket, kikapdossuk a kezéből a dolgokat, amivel szeretne boldogulni, kimerjük a levest a tányérba, megetetjük és leszedjük az asztalt. És ilyen kiszolgálás után elkönyveljük őt – azzal a fajta igazságtalansággal, amelyet a mások fölött (akár merő jószándékból) uralkodó emberek mindig tanúsítanak – tehetetlennek és ügyetlennek. Gyakran türelmetlenként beszélünk róla, mert nem vagyunk elég türelmesek hozzá, hogy hagyjuk a tevékenységét a maga időritmusában folyni, amely más, mint a miénk; zsarnoknak hívjuk, mert zsarnokság-alapon viszonyulunk hozzá. Ez a szégyenfolt, ez a hamis előítélet, ez a rágalom a gyermekkorról szóló elméletek integráns részévé vált, holott az valójában türelmes és szelíd.

A gyermek, mint minden erős, a létért küzdő lény, lázad azellen, ami ellenkezik azzal a belső mágikus erővel, ami a természet hangja, és amelyre hallgatnia kell; és erőszakos cselekvéssel, sírással, kiabálással jelzi, hogyha leigázzák és eltérítik az életfeladatától. Lázadónak, forradalmárnak és rombolónak mutatkozik azokkal szemben, akik nem értik őt és akik, miközben azzal áltatják magukat, hogy segítenek neki, valójában visszafele lökdösik az élet útján. Így még az a felnőtt is, aki szereti őt, újabb rágalmat varr a nyakába, összetévesztvén zaklatott életének védelmét a kisgyerekek természetéből adódó, született engedetlenséggel.

(Montessori néni) 

Little children accomplish slowly and perseveringly, various complicated operations agreeable to them, such as dressing, undressing, cleaning the room, washing themselves, setting the table, eating, etc. In all this they are extremely patient, overcoming all the difficulties presented by an organism still in process of formation. But we, on the other hand, noticing that they are “tiring themselves out” or “wasting time” in accomplishing something which we would do in a moment and without the least effort, put ourselves in the child's place and do it ourselves. Always with the same erroneous idea, that the end to be obtained is the completion of the action, we dress and wash the child, we snatch out of his hands objects which he loves to handle, we pour the soup into his bowl, we feed him, we set the table for him. And after such services, we consider him with that injustice always practiced by those who domineer over others even with benevolent intentions, to be incapable and inept. We often speak of him as “impatient” simply because we are not patient enough to allow his actions to follow laws of time differing from our own; we call him “tyrannical” exactly because we employ tyranny towards him. This stain, this false imputation, this calumny on childhood has become an integral part of the theories concerning childhood, in reality so patient and gentle.

The child, like every strong creature fighting for the right to live, rebels against whatever offends that occult impulse within him which is the voice of nature, and which he ought to obey; and he shows by violent actions, by screaming and weeping that he has been overborne and forced away from his mission in life. He shows himself to be a rebel, a revolutionist, an iconoclast, against those who do not understand him and who, fancying that they are helping him, are really pushing him backward in the highway of life. Thus even the adult who loves him, rivets about his neck another calumny, confusing his defence of his molested life with a form of innate naughtiness characteristic of little children. 

Az emberek akkor élnek a legjobban, amikor mindenkinek megvan a helye, amikor mindenki tudja, hova tartozik a dolgok rendjében, és tudja, mit érhet el. Pusztítsd el ezt a helyet, és elpusztul az ember.

Frank Herbert: A Dűne eretnekei [Bene Gesserit mondás]