Közlemény


A blog elköltözött ide:

http://vilaganyam.hu


Minden korábbi bejegyzés és komment megtalálható ott is.


2013. április 13., szombat

2013. április 6., szombat

Nem volt könnyű

Nem volt könnyű boldogulni velem. Akaratos és keményfejű voltam. Szerettem a dolgok végére járni, s nem elégedtem meg azzal, hogy néhány szólamot el tudok darálni a kapitalista kizsákmányolók ellen. Láttam, hogy sokan a tagok közül úgy beszélnek a munkáskérdésről, mintha leckét mondanának föl. Bennem ezek a kérdések az önérzet és a végrehajtó akarat kérdéseivé lettek. Nem azért vitatkoztam, hogy másokat meggyőzzek, magamnak volt szükségem rá, hogy gondolataimat kimondjam, és így a füleimmel újra fölfogjam azokat. Nagyon sokat adtam arra, hogy amit kimondok, azt magam is értsem és higgyem. Éppen ezért sohasem szónokoltam, kérdeztem és kételkedtem, amit aztán igazságnak elfogadtam, az tisztán és keményen állt meg bennem.

(Kassák Lajos)

2013. március 20., szerda

picit azért büszke vagyok magamra

egyszer sikerült csinálnom valamit, ami aztán azóta benne van néhány ember fejében; időről időre visszahallom

2013. március 9., szombat

mit számít

értelmetlen, nyomorult világ. őrült fetrengés cukorban, zenében, mentesülve bármiféle valóság alól. akinek pedig köze van bármihez, az kap mindenki helyett is. eleget! nem én hívom a sorsot, csak minden a kezemben van, ha elengedem, összetörik. néha mégis, csak minek. az meg úgy üres – leginkább talán, hogy nem merek lenni, csak úgy, nem lehet. feladom, leszarod? nincs mit megosztani. azt hiszem, egyszer majd elnézitek azt is, az egyre vékonyodó kispolgári üvegburátok mögül, ahogyan vége lesz, jól. vagy nem, gondolom éppen el lesztek foglalva valami mással. futó gondolat, aztán tovább-állás, ez is micsoda borzasztó alak, nem kár érte

valahol sajnálom érte, hogy megmaradt. hamarosan ember lesz, és rá fog jönni, hogy egyedül van. nem hinném, hogy ezen én tudok változtatni – talán annyit, hogy ez nem a dolgok rendje, hogy így legyen. lehetne jó – és mit számít, ha jó?

2013. február 21., csütörtök

Megint egy

Megint egy vénasszony.
Morcosan körülkeringve,
lassan kérődzött a nyűgén,
én meg mint a jámbor űrlény
néztem rá, mi lelte.
Végül kilehelte:
Az ön gyermeke
az utcán!
póráz nélkül!
sétál!
Ez nyilván szabályellenes
és erkölcstelen,
hisz mivé lesz így a kis lelke!

Ő volt a sokadik mára,
tőle lett egész
a bosszúság ezer üvegdarabkája,
illő, hogy az ő fején törjem újra össze.
Aztán megnéztem jól. Az arca időmarta,
centiméter vastag rettegés a bőre,
fel is rúghatom, már nem tanul belőle.

Így csak annyit mondtam:
Kedves Vasorrú Bába,
a tudomány mai állása,
hogy a szabadtartású gyermek
húsa porhanyósabb,
vitaminban dúsabb,
mint amit falak közt nevelnek.

2013. február 19., kedd

egyszerű

itt vagyok itt vagyok
tegnap születtem holnap meghalok
senki nem ismer engem
senki nem ismer mégis mindenki
a hasznát keresi bennem

legyen adó a királynak
istennek legyen hálapénz
vicsorgó banyának bérlet
de engem inkább köszönöm köszönöm
hagyjon ki magából az élet

2013. február 16., szombat

téli táj varjakkal


károgjatok             üvöltsetek
varjú népem          sakál népem
tegyétek amíg hallgatom
tegyétek amíg elbírom
még vicsorgok is 
                                kit érdekel?
játszom veletek

                                csak hogy örüljetek
veszítek
                                csak hogy örüljetek
mindent elveszítek
                                ne kelljen látni senkinek
ami világosabb a napnál
a napban
üresség harag van
a nap nem isten    ti vagytok az isten
a nap nem szeret  de ti sem szerettek
jó vagyok amíg jó vagyok
a jó
kedves
kiszámítható

legalább annyit mondjatok
ha kérhetem
hogy semmi baj velem
csak létezem
mint anakrón barbár
bosszantó farkas-emlék
éhségről és valóságról