szószátyár könyvtáros

Már megint itt vagy? A többieket sose látom erre. Nem mintha baj lenne, gyere csak be. Hogy vannak anyád virágai? Néha látom, ahogy beszélget velük, nem tudom, miket mond nekik, de biztos szép lehet, ha ennyire nőnek tőle. Van teám ott hátul, szolgáld ki magad. Nekem most dolgom van a géppel, megint vacakol, nem ad kapcsolatot valami miatt, de amíg az a disznófejű kinaj nem tolja ide az arcát, addig esélyem sincs rá, hogy rendesen megjavítsam. Pedig nyakunkon az Ünnep, nem maradhatunk kapcsolat nélkül. Még a végén ránk jön valami ork horda mulatozás közben, aztán az őrök meg leshetik onnan a külső Körből, ahogy széthordják darabonként a falut is meg minket is. Te jóban vagy Urlahhal, ha látod, szólj neki, hogy jöjjön át, hátha kitalál valamit. Borzasztó ember, de ezekhez nagyon ért.
Hogy az ott? Az is egy gép, persze. De nem sokra megyünk vele sajnos. A Medve se egy mai darab, ez meg még annál is öregebb, csak arra jó, hogy a régi könyveket tartsam rajta. Meg néha sakkozni szoktam vele, ha már nagyon hiányzik. Amióta Morrȳn meghalt, nem igazán van kivel játszanom, a többiek itt a faluban mind kutyaütők. Persze, de te még fiatal vagy, ezek meg már évek óta gyűrik egymást a Trollban, azalatt megtanulhattak volna. Na mindegy, ő bajuk.
A Könyv? Igen-igen, azt ígértem neked legutóbb. Ott van az Olifánton a könyvtáradban, mindjárt keresek valami kábelt, azon áttöltheted. Tessék. Hîr i Chyrf o thegil Dolcín, klasszikus sindarin fordítás, ahogy kérted. Van papíron is valahol a raktárban, de gondolom nem akarsz akkora köteget hurcolászni. Az amúgyis inkább az írás miatt érdekes, még az egyik Első csinálta vagy negyven éve, nagyon szép, míves betűkkel. És túl értékes ahhoz, hogy az unokaöcséid megrágcsálják. Jut eszembe, ha látod Curufint, mondd meg neki, hogy ha még egyszer ott hagyja az olvasóját a patakparton, akkor felaprítom és eladom orkeledelnek. Nem viccelek! Ezek szinte mind antik darabok, ma már nem is gyártanak ilyet, legfeljebb mi összerakhatjuk a kinaj lomokból, vagyonokért, ha tudjuk! Na mindegy. Szerencsére pont arra jártam. Ha eljön hozzám, még egyszer kaphat egyet, de ez az utolsó.
Szóval sindarint gyakorolsz… szép. A vendégek előtt akarsz felvágni? Vagy segíteni akarsz nekik eligazodni? Biztos lesz, aki értékelni fogja, már csak azért is, mert nem minden tolkínion beszél úgy, ahogy mi. Az még csak-csak ugyanolyan, amikor teát kérnek vagy panaszkodnak a melegre, de ha ennél bonyolultabb dolgokról akarsz beszélni velük, az már nem biztos, hogy könnyű lesz. Hogy miért van ez? Troll egyszerű: a mi őseink magyarok voltak, az övéik meg nem. Nem, nem olyan madiar voltak, mint amiket láttál, se böszmemarha-csordák, se magasló-attitűd, az akkori magyarok inkább a királyságbeliekre hasonlítottak. Az történt, hogy amikor az elsők elkezdték használni a nyelvet, akkor az addigi nyelvük hatott az újra, mondhatni, tanultak egymástól. A vége pedig az lett, hogy ma mindenki tolkorint beszél (persze akik országban élnek, azok ismerik az ottani országnyelvet is), de mindenki máshogy. A mi nyelvünk állítólag nehezen érthető a nyugatabbra élőknek, még annak is, aki jól beszéli a klasszikust. De tudod, a mesterem erre azt mondta, amikor valami goloz követ felemlegette neki, hogy: „Ti angolwais – és ez egy csúfolkodó megjegyzés volt, hiszen az ő nyelvükben ez a szó nem is létezik, a Tolkīnionnason belül inglathrimnek nevezik magukat –, ti angolwais meg a többi nyugatlakó, ti már száz éve is erre panaszkodtatok, amikor a Professzor még a világon se volt. Ha nem akarjátok venni a fáradságot, hogy megértsétek a beszédünket, akkor legalább találjatok valami jobb kifogást.”
Azért persze jó, hogy van sindarin, amit mindenki ismer valamennyire. Fontos, hogy használjuk, értsük, tudjunk beszélni a többiekkel. Örülök, hogy ennyire érdekel. Nem sokan vállalkoznak rá, hogy végigolvassák a Könyvet klasszikus nyelven (elárulom, van, aki beszédnyelven sem, vagy egyszer aztán az elég is), még akkor sem, ha amúgy teljesen jól eltársalognak rajta, ha úgy adódik. Ha elakadsz, vagy bármi kérdésed van, szóljál, szívesen segítek. Viszont most tényleg lemegyek, megrugdosom a Medvét, hátha összeszedi magát és hajlandó lesz megint kapcsolatot csinálni. Jó olvasgatást.

Tájkép

Az utolsó hegyre felkapaszkodva megpihentek és hagyták, hogy a szívükön végigkússzon a visszatérés öröme. Saidab végignézett a Völgyön: a fák közt elszórtan  kunyók dombjai nőttek ki, némelyikről egy-egy üvegtábla csillogása árulkodott vagy száradó ruhák foltja, füst; de ebből a távolságból a legtöbb beleveszett a sűrűbe, ahogy az rendjén is volt.

Meg kell találni az erdő dallamát – ez a mondás jutott eszébe. Még attól vén istartól hallotta kislánykorában. Ha most látná, amit ő, bizonyára elégedett volna a munkájával. Ennek a helynek a zenéje élő volt és gyönyörűszép.

Amiből élünk és amihez hozzáteremthetünk.